Miért van szükség ilyesmire? Mit számít, hogy jó helyen van-e a vessző? Akit érdekel, úgyis megérti a szöveget.

Korántsem csak a vesszőkről van szó: nemegyszer előfordul, hogy egy cég sok millió forintot költ arculattervezésre, hogy aztán az ellenőrizetlen – akár súlyos hibákat tartalmazó – szövegével a saját igénytelenségét hirdesse. A célközönséghez való viszonyunkat is kifejezi, milyen minőségű szöveget szánunk neki.

Miért fizessek azért, amit a szövegszerkesztőm vagy alkalmazásom ingyen is elvégez?

Akármilyen jó szoftverek jelennek meg, egyik sem képes helyettesíteni a szöveggondozót. Arra persze tökéletesen alkalmasak, hogy jelezzék, ha kacaj helyett kacalyt vagy vállalkozó helyett véletlenül vállakozót írunk, de a legtöbb gondot jelentő kérdések – az egybeírás-különírás, a vesszőhasználat, a kisbetű-nagybetű – terén bizony igencsak korlátozottak a képességeik. Ráadásul a nyelvhelyességi hibák nagy részét nem is észlelik, hiszen szegénykék nem tudják értelmezni a szöveget.

Mitévő legyek, ha én csak egy néhány szavas cégtáblát szeretnék ellenőriztetni? Egy 15 forintos megbízásnak nyilván nincs értelme.

Akinek egyszerre csak rövid szövegei vannak, azzal időre szóló szerződést is tudok kötni, például egy étterem étlapját minden változás után átnézem bizonyos ideig. Akinek egyszeri alkalommal van nagyon rövid szövege, az nyugodtan keressen meg, és ha a kapacitásom engedi, ingyen átnézem.

Milyen formátumban kell küldeni a fordítandó vagy korrektúrázandó szöveget?

Alapvetően Wordben dolgozom, de természetesen pdf-ben és egyéb típusú fájlban is el lehet juttatni az anyagot. Korrektúrázást természetesen papíron is vállalok, fordítást pedig akár képfájlból is.

Miért előre kell fizetni?

A boltban vásárolt terméket is csak fizetés után fogyasztjuk el. Nagyobb összegű megbízások esetében van lehetőség részletfizetésre is. A törzsügyfelekkel igény szerint másféle fizetési módban is megállapodhatunk.

Én miért bízzak meg látatlanban a Korrlektorban?

A megbízhatatlanság szakmai öngyilkosság. Ha csak egyszer állnék lazán ehhez a témához, azzal is kukába dobnám a sok év alatt szerzett szakmai elismerést, az időt, fáradságot nem kímélve felépített márkanevet. Egy magára valamit is adó vállalkozó nyilván nem engedheti meg magának, hogy elégedetlenek legyenek az ügyfelei – már csak azért sem, mert a negatív tapasztalatot sokkal többen megosztják, mint a pozitívat. Aki rám bízza a szövegét, nyugodt lehet: nem fogok elszaladni az előre átutalt pénzzel (bár lehet, hogy van annyi millió dollár, amennyi a tisztességes ember agyában is átbillenti a kapcsolót :->), lelkiismeretesen fogom elvégezni a munkát, és bizalmasan kezelem a szerkesztendő anyagokat.